Menük
Pár szó...

A honlap egy általam írt sztorival foglalkozik. Történetünk "főhőse" Anabeth Green, egy 16 éves tinilány, aki egy kissé eltérő mint a többiek. Ez egy amolyan romantikus vígjáték lenne, olvashattok az első szerelemről, a csalódásról, a jó és rossz érzelmek felgyülemléséről és kavarodásáról, az életben felmerülő problémákról, hogy hoygan éli meg egy mai tini a jelent. Mindezektől függetlenül, váár még ránk két másik szereplő, Tomas Millborrow és Look Grummer. Három különböző fiatal, eltérő problémákkal, élettel, felfogással.Eddig még minden rendben is lenne, azonban mikor váratlanul betoppan az életükbe egy csöppet sem átlagos lány: Elizabeth Balman, ténylegesen a feje tetejére áll mindhármuk élete. Mikor találkozásra kerül a sor minden összezavarodik, bonyolódnak az események, felborul az egyensúly, és a tinik felbolygatják egymás életét. Hogy mi minden következik ezekből? Olvassatok utána! ;)

Nézz be ide is!

Álomfogó (4/16)

Ez egy amolyan Elite Affi szerűség lenne. Többnyire nagy az esély hogy fölkerülhetsz. Csak igényes, szép oldalak kerülhetnek ki, akik gyakorta frissítenek(legalább két hetente), és akik nem hanyagolják el az oldalukat. Többnyire hívással kerülhettek ki, de lehet próbálkozni. 30-50% hogy kikerülsz. 16 férőhely van, de valószínüleg ha betelik is lesz még hely :"D




Íme az ikonom, ha szüksége lenne rá valakinek :)

 

Top cserék

Ide bárki kikerülhet, hívással és kéréssel is. 80% hogy kietszlek. :) Persze azért itt is fontos hogy igényes legyen oldalad.

Ultimate Ashley

48. rész

2013. szeptember 29.

Rengeteg ismeretlen dolog van amiről talán tényleg nem kéne tudnom. De valahogy úgy érzem hogy nem nyugszom amíg ki nem derítem. Mindenkivel volt már ilyen nem? Tudja hogy nem kéne beleavatkoznia mert rossz lesz a vége, de mégis valamiért jobb ha tudsz a dolgokról. Sokkal jobb ha tisztában vagy a helyzettel, és tudod hogy miről van szó, hogy mi miért történik úgy ahogy, és engem nagyon is idegesít hogy nem így van. Tom és Liz biztosan nem fognak nekem semmit se mondani. De biztosan találok valami nyomot ami alapján elindulhatok. Ha rákérdezek a hegekre talán arról mesélnek egy keveset. Csak a megfelelő pillanatot kéne elkapnom.
A karácsony ismét rohamosan közeledik. Már nem érzem magam olyan furán a hallatán. Kicsit jobb mint 2 évvel ez előtt, és ami azt illeti szégyenlem is magam amiért annyira sajnálkoztam a nyomorúságos életem miatt, mikor Liznek és Tomnak sokkal nagyobb gondokkal kellett/kell szembenéznie.
Beth is, k tudja hol lehet most.
Az ajtó előtt ácsorgok, a lépcsőház sötét és hűvös. Aligha nem ilyesmi látkép fog várni bent is, e ott valamiért mégis csak jobb. Talán mert van aki megtölti a házat egy kis élettel.
Na jó, mégegyszer bekopogtatok, aztán elmegyek. Fut át az agyamon a hirtelen gondolat, és ismét hármat koppintok az ajtóra. Továbbra sem nyit senki ajtót. Vajon mi történhetett?
Nem vagyok képes elmenni. Sosem tudtam. Nem tudtam hazamenni és kivárni ott amíg Liz hazajön. Mindig itt vártam rá, a hideg kövön üldögélve, és próbáltam átérezni azt amit ő minden egyes nap megél. Próbáltam kitalálni hogy vajon mi minden történhetett vele eddig. Hogy miért lett ilyen zárkózott, és miért nem mesél semmit a múltjáról, a családtagjairól, a hozzátartozóiról, akiket ismert. Sok dolog eszembe jutott.
Persze, hogy is lehetek ilyen idióta?.. Beth nyilván azért nem mesél a múltjáról mert fáj neki. Mert nem képes elszakadni tőle, a gondolattól, ugyanakkor örül hogy túlesett rajta. Néha én is vissza gondolok hogy mennyivel jobb volt a mikor kicsi voltam. Mindenkinek más korszakben kezd jó irányt venni az élete. Van hogy gyakran ez szakaszokra bomlik, és van amikor csak két egyszerű részre.
Meglehet hogy túlságosan is hamar tapasztalta me a rosszat, és a jó dolgok csak később jöttek, amikből aztán ismét hatalmas csalódás kerekedett. Liz talán még most is úgy érzi hogy van esély. Talán még mindig reménykedik, titkon, a szíve legmélyebb zugában azért imádkozik hogy egy kicsit ismét visszakapja a régi jót. Talán errem ondják azt hogy gyakran a szép emlékek fájnak a legjobban.
Hh, nem ez nem így van. Csak én gondolom úgy hogy még könnyedén megtörténhet. Ő és Tom lehet hogy még mindig szeretik egymást, csak nem merik maguknak bevallani.
-Hát te meg mit ücsörögsz itt a földön? -Hangzik egy érces hang a magas sötétségből.- Föl fogsz fázni.
-Én csak rád vártam.
-Akkor gyere csak beljebb, kicsit nagy a kupi, ahogy mindig. -Kattan a zár és nyílik az ajtó. Mint ahogy gondoltam, ugyan az vár ami kint is. Sötét, és ropogós hátborzongató hideg.
-Hol voltál?
-Csak kiruccantam egy kicsit. Mert?
-Kiruccantál?
-Találkoztam egy tök helyes, sármos csávóval, aki meghívott kajálni. Mondtam hogy ilyen ruhában nem tudok elmenni vele egy puccos étterembe, nézzen csak rám. Így vett nekem egy tök klassz sötétkék selyem ruhát. Hogy mit meg nem tesznek a gazdagok egy finom női társaságért. Nekem adta örökbe. Elmentünk kajálni, aztán,.. hháát, jól éreztem magam. Kedves volt meg minden. Amúgy isteni teste van! Ha láttad volna apááám! -Ámuldozott ahogy ledobta aszatyrokat a padlóra, majd lehuppant a kanapéra és folytatta a mesét.- Egyszerűen csodás volt. Kérdeztem is tőle hogy hogy nincs barátnője, és miért egy ilyen kis utcalányt kell felszednie, mikor ilyen jól fizető állása van, ráadásul nem akárhogy néz ki és olyan kedves, "fress" csávó. Amire azt felelte hogy komolyak az elvárásaim. nem tuodm hogy ez célzás akart-e lenni, de hátk i tudja.
Az volt. Biztosan az volt. Mindenki tudja hogy Liz gyönyörű, okos, és nehezen megszelidíthető, egyszerűen leli róla ez a tény ,elég csak ránézni.
-És aztán? -Hallgatom egyre kíváncsiabban a csámcsogós szöveget, amiről úgy beszél mintha találkozott volna egy világsztárral, akivel aztán jól elcseverésztek.
-Aztán elmentem a boltba és hazajöttem. Ennyi.
Ezt az egészet olyan lelkesen mesélte el. Nem tehetem meg hogy úgy reagálok, jah, szóval megint kurvultál egy jót! Hiszen ő is tudja. Én is tudom. Nem kell ehhez nagy ész. És azt is tudom hogy valójában rosszul esik neki. Biztos vagyok benne hogy igazából nem élvezte, egy cseppet sem, és hogy valószínűleg egész végig azon filózott hogy 'mit keresek én már megint itt?'
-És amúgy miért hiányoztál az utolsó 3 óráról?
-Jah, dolgom volt. Összefutottam Dan-nel.
-Dan-nel? Azzal az elmebeteggel?! Mégis miért?
-Mert megkért rá. Aztm ondta beszélni akar velem, kissé én is vonakodtam, és nem nagoyn volt hozzá kedvem, de gondoltam hogy miért ne lóghatnám el az utolsó 3 órát. Úgy is annyira unalmas volt a matek.
-amiből mellesleg tök rosszul állsz. Szóval ez volt a fő érv? Unalmasak az órák, hm miért ne futhanék össze azzal aki legutóbb majdnem megfolytott mert nem voltam képes szeretni. Legyen, uccu neki!
-Háhá! Azért nem pont így történt a dolog de közelítesz a valóshoz. -eveti el magát, bár ez szerintem egy cseppet sem vicces.
-Beth, téged nem érdekelnek a következmények... -Mondom kissé elszomorodva, mert engem igen.
-H? Ezt meg hogy érted?
-Téged nem izgat ha valaki bánt, ha valaki olyat tesz amitől csak rosszabbul érzed magad, mert úgy gondolod hogy ennél már nem lehet lejjebb süllyedni ugye?
-Anah... Miért, szerinted lehet? Mit számít már? Igazad van, nem érdekel.
-De igen is izgasson a dolog mert engem is izgat!!!
-Pfff! -Újabb nevetés, sírva dől el a kanapén.- Ez elég furán hangzott tőled!!!
-Ahjj, ez most komoly, tudod hogy nem úgy értettem!!! Ne már! Liz!
-Dehát ha egyszer! Hhmh, Anah, szóval izgat a dolog, ezzel annyira felizgattál hogy áh, van valamilyen másik szó az "izgatásra"? -Kacag egyre hangosabban, amivel már nem tudok mit kezdeni. Elvégre hadd nevessen, úgy is ritkán látom tényleg jó kedvűnek.
-Na és mit csináltál Dan-nél?
-Dan-nél? Semmit. Bocsánatot kért, ahogy mindig. Mostanában próbál egyre közelebb kerülni hozzám. Reménytelenül szerencsétlen az az ember. Igazából 2 órán keresztül nem csináltunk semmit csak ültünk egymás előtt, ő folyton bámult, én emg az ablakon kifelé bámultam, azt néztem hogy milyen hamar vált át a nyár őszre, a világoskék eget bámultam, és ara gondoltam hogy hamarosan eljön a tél, és akkor minden beszürkül. Különös nem?
-Micsoda?
-Télen minden olyan fagyos, olyan rideg. Olyan szürke az egész táj, az utcák, a kopasz fák. Ilyenkor úgyé rzem hogy én is teljesen elkomorulok. De amióta találkoztunk. Tudod minden megváltozott. Amióta megismertelek. Amikor tavaly először leesett a hó, azt hittem hogy ez az év is ugyanolyan lesz mint a többi úgy gondoltam hogy igen, egy újabb unalmas, reménytelen évnek nézhetek elébe. Aztán jöttél te, a félénk, tágra nyílt szemekkel rámmeredő csajszi, akinek majdnem beszóltam hogy "a rohadt életbe is, ne bámulj már ilyen feltűnően!"
-Ilyesztő vagy!
-Csak őszinte. -Mosolyog rám, a füle a szájáig ér, fura. Nem igen látom ennyire vidámnak. Mintha körülötte minden olyan tökéletes és egyszerű lenne. Pedig ép ellenkezőleg, talán neki van a legbonyolultabb élete az egész világon.
-Na szóval Dan... Hát, lezártam vele az ügyet, mostmár nem fog többé zaklatni, aztmondta leszáll rólam. Tudod Dannel gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Dan mindent tud rólam. Ezért is olyan fura. Ezért is esett olyan rosszul amikor belémszeretett. Nem szeretem az olyan kapcsoaltokat amikor egy nyitott könyv vagyok! Nem érzem magam olyankor biztonságban. Ráadásul ő volt a legjobb barátom. Ha vele voltam minden értelmet nyert Mindenre tudott valami értelmes választ adni. Ő is olyan különc volt mint én. Őt is kiközösítették, mindig ő védett meg a többiektől ha megvertek, ha csúfoltak, ha bántottak. Még most is, nem engedte hogy olyannal jöjjek össze aki szerinte képes lenne bántani. Hhh, aztán mégi megtörtént valahogy. Miért érzem úgy hogy fáj. Valami folyton fáj. Valami itt belül mindig szúr. És ez az érzés akkr sokkal inkább erősödik, amikor bemegyek az iskolába, amikor kilépek az utcára, amikor beszélgetek. Csak veled enyhül a fájdalom és,..
És Tommal. Ezt akartad mondani ugye? Ezt szeretnéd mondani. Szeretnéd ha teljesen őszintén és könnyedén tudnál beszélgetni velem erről, vagy bármi másról. Ha nem én lennék az a bizonyos valaki aki elől titkolnod kéne az ilyen érzéseidet. Ugyananynira amennyire én is szeretném.

***

-Liz...
-Hm?
-Te Tomot, még mindig szereted?
Hosszas csönd. Ezt mégse kellett volna.
-Nem. Nem tudom. Azt hiszem nem.Ez bonyolult.
-Mégis miért? Miért van ez így?
Csöngetnek.
-Mert ennek így kel történnie. Fáj. Egyszerűen nem tudok megmaradni a közelében. Nem tudom eldönteni.
Csöngetnek...
-Sajnálom.
-Én sajnálom.
-Nem, nem azt.
Csöngetnek!
-Hát?
-Csak azért feküdtem le Tommal mert ideges voltam.
-Mi?
-Bocsáss meg én, teljesen kiborultam.
-Mi van?! -Nyílik az ajtó, ismerős hang hallatszik. Nem, ez nem ismerős. Tudom hogy kinek a hangja ez.
-Tom?
-Te meg mit keresel itt?
-Mi az hogy csak idegességből feküdtél le velem?!
-Mi nem, én vagy is de, de!
-Mi ez az egész?
-Már korábban is meg akartam mondani.
-Jah és mikor szándékoztad ezt közölni Velem?
-Nem tudom!
-Tom... Te. Miért vagy itt? -Szólal meg végre Liz. Az arca csupa vörös. Nem tudom mi ütött belé, de egyszerre olyan rémült tekintetet vágott.
-Én csak, én. Gondotlam hogy anah itt van. Az anyukád már többször is hívott, fel vehetnéd a telefont! -Jön közelebb hozzám, úgy tűnik kicsit megnyugodott de a tekintete még mindig olyan dühös.
-Lemerült a telefonom sajnálom.
Beth föláll, bemegy a fürdőbe.
-Ezt beszéljétek meg ketten. Majd jövök.
Becsukódik az ajtó, nem tudom mi van, mintha teljesen lesokkolt volna. Pár perc múlva halljuk hogy megengedi a vizet.
Néma csönd ülepszik meg a szobában. Odébbkúszok hogy a fiú is le tudjon ülni, de inkább a fotelt választja, úgy tűnik nem igen hajlandó mellettem ülni.
-Mi ez az egész? Magyarázd meg, és mondd azt hogy ez mindd nem Liz miatt van.
-Nem, nem miatta, miattam, hülye voltam.
-Igen az voltál! Én azt hittem, te is akarod! Hogy lehettél ilyen, áááh! -Föláll, össze vissza járkál, nem tud mit kezdeni a gondolataival, biztosa legszívesebben a fejemhez vágná hogy idióta vagyok.
-Bocsáss meg, nem akartam, nem gondoltam a következményekre.
-Persze! Mert te sosem gondolsz a következményekre.
Ugyan ezeket mondtam Liznek is. És talán ő i ezeket a szavakat mondta neki évekkel ez előtt, mikor összevesztek. Az arcán látszik a meglepettség, a falnak dönti a fejét, most már biztos. Minden megismétlődik?
Odamegyek hozzá, átölelem, de eltávolodik, nekidönt az ajtónak, odabent még hallatszik a víz csobogása. Talán túl hangosak vagyunk talán túlságosan is hangosak.
Tom mélyen a szemembe néz. Mormolás. Hallok valami mormolást.

***

-Miért fáj ennyire? miért fáj ennyire?

Akkor vizes lett alattam a talaj. A fürdőszobából folyt ki a nappailba az átlátszó folyadék, ami szép lassan elérte a kanapét is. Mind a ketten lenéztünk a lábunk elé, és csak akkor merült fel bennem a gondolat, hogy vajon mit érezhetett Liz aznap.
Tom odébblökött, berontott a mosdóba. A fal hideg, fázom. A szememből könny csordokál le az arcomon, a másik szobából továbbra is folyik ki a víz, csak most múlik el a csobogó hang, valamit hallok, valaki belenyől a kádba. Odbb lépek, Tom derékig csurom vizes, Beth-t próbálja kiemelni a kádból. A lány megállás nélkül köhög, talán még levegőt venni sincs ideje, bőre sápadt, a haja most barnának tűnik.
Szóval elmerült a vízben. Meg akarta fojtani magát?
A kezei a nyaka köré fonódtak, és egyre csak köhög. Ahogy tom kirohan elkap egy törülközőt, a lányt leteszi a kanapéra és körbecsavarja vele.
Nem tudok mit tenni. Már megint, mintha itt se lennék. Csak bámulom az eseményeket, mint egy szellem.
-Mégis mi a fene ütött beléd? Meg akarsz halni??!
A szám elé kapom a kezem, próbálom visszafojtani a sírást, próbálok néma lenni, észrevehetetlen.
Igen. Liz meg akarta ölni magát. Liz bármikor képes lenne végezni magával, bármelyik percben. Kiszámíthatatlan, sohase tudod hogy mire gondol. amikor nevet akkor is lehet hogy valójában belül sír. Az az arckifejezés. amikor ránéztem lűttam aszemében azelkeseredettséget, láttam hogy akkor újra összetört. Nem tudom miért, nem tudom mi jutott eszébe, nem tudom mire emlékezett vissza, de azt kívánom bár ne tette volna. Talán ha nem lennék most akkor Tomas újra összejöhetne vele. Akkor ismét boldog lenne. akkor kicsit megkönnyebbülne. Jobbra fordulhatna az élete.
A lány a fiú kérdésére csak elmosolyodik, a köhögése csillapodik. Hiszen olyan egyértelmű a válasz. Tom arca mérgesről elkomorul, egyre sápadtabb lesz, de olyan mintha tudná, mintha már megszokta volna. Leül a lány mellé, megtörölgeti a testét, nem szólnak semmit, csak úgy vannak, nem mondanak egy árva szót sem. Róluk soha az életben nem fogok tudni semmit.
Bemegyek a fürdőbe, felmosom a követ.
-Miért csináltad ezt hm? Miért?! -A fiú megszorongatja a lány karját, aki erre megszisszen.
-Ez fáj. Ez fáj.
-Ö, sajnálom. -Engedi el, kicsit leereszti a kezét.
-Nagyon fáj.
Hátradőlök. Mit keresek én itt?
-Annyira fáj. -Liz elsírja magát, arcát a kezébe temeti.- Miért nem írtál? Miért nem hívtál? Miért mentél el? Miért változott meg minden ennyire?
A szavak a szívemig hatolnak, nem tudok mit tenni. Csak állok nekidőlve az ajtónak és sóhajtok egy mélyet.
-Annyira szerettelek akkor miért hagytál itt? Azt mondtad nem bántanál soha!
-Nézd Liz én,
-Azt mondtad Soha!! Itt vagyok nézz csak rám! Gyűlölöm azt aki a legjobb az életemben. Gyűlölöm érted?! Nem lehetek vele őszinte. az egyetlen emberrel aki talán képes lenne megérteni, meghallgatni. És ez mindd miattad! Ha te nem vagy, talán sokkal jobban is érezném magam.
-Liz miért nem tudsz felejteni?
-Hát ezért! -Nyomja a képébe a kezét, amin a heg van.- Talán hülyeség. Sőt rohadt nagy baromság! És tudod mit, idegesít! K*rvára idegesít hogy ez a szar a kezemen van és nem vagyok képes levakarni róla! A rohadt életbe... -Beth hangja elvékonyodik.
-Sajnálom. Nem vettem észre. Kérlek bocsáss meg.
-Én még,.. én még mindig...
Szeretlek. Biztos ezt mondta. Jól hallottam ugye? Kinyílik az ajtó. Fura érzés. Mi ez? Legutoljára akkor éreztem ilyet mikor apa elment.

Szerző: ☺Alice☺ | 2013. szeptember 29.