Menük
Pár szó...

A honlap egy általam írt sztorival foglalkozik. Történetünk "főhőse" Anabeth Green, egy 16 éves tinilány, aki egy kissé eltérő mint a többiek. Ez egy amolyan romantikus vígjáték lenne, olvashattok az első szerelemről, a csalódásról, a jó és rossz érzelmek felgyülemléséről és kavarodásáról, az életben felmerülő problémákról, hogy hoygan éli meg egy mai tini a jelent. Mindezektől függetlenül, váár még ránk két másik szereplő, Tomas Millborrow és Look Grummer. Három különböző fiatal, eltérő problémákkal, élettel, felfogással.Eddig még minden rendben is lenne, azonban mikor váratlanul betoppan az életükbe egy csöppet sem átlagos lány: Elizabeth Balman, ténylegesen a feje tetejére áll mindhármuk élete. Mikor találkozásra kerül a sor minden összezavarodik, bonyolódnak az események, felborul az egyensúly, és a tinik felbolygatják egymás életét. Hogy mi minden következik ezekből? Olvassatok utána! ;)

Nézz be ide is!

Álomfogó (4/16)

Ez egy amolyan Elite Affi szerűség lenne. Többnyire nagy az esély hogy fölkerülhetsz. Csak igényes, szép oldalak kerülhetnek ki, akik gyakorta frissítenek(legalább két hetente), és akik nem hanyagolják el az oldalukat. Többnyire hívással kerülhettek ki, de lehet próbálkozni. 30-50% hogy kikerülsz. 16 férőhely van, de valószínüleg ha betelik is lesz még hely :"D




Íme az ikonom, ha szüksége lenne rá valakinek :)

 

Top cserék

Ide bárki kikerülhet, hívással és kéréssel is. 80% hogy kietszlek. :) Persze azért itt is fontos hogy igényes legyen oldalad.

Ultimate Ashley

43. Rész

2013. július 3.

A testem ismét begőzöl, izzasztó forróság önti el minden kis procikámat, az izmaim megfeszülnek, és akrva-akaratlanul ritmusos mozgásba kezdek. Arcom kivörösödik, a fejemet hátradöntöm, torkomban gombóc keletkezik, szívem heves dobolásba kezd, én meg apró, de gyors lélegzetvételekbe. Nem kapok levegőt. Úgy érzem a sok teher összenyom. Tomas forró gőzt fúj ki orrából, hozzámdől, szája a nyakamat érinti, hűvös érintése nyomat hagy felforrt testemen, ujjaival összeszorítja a csípőmet. Hátradőlünk, és hatalmas puffanással esek le az ágyra, a huzat megemelkedik alattunk pár röpke pillanatra, és hihetetlen lassúsággal ereszkedik vissza. Ebben a pillanatban minden lelassul körülöttünk, csak mi vagyunk egyre gyordabbak. A fiú egyik keze bal combomra simul, megfogja azt és fölhajtja a lábamat. Egyre hevesebben veszem a levegőt. Valamiért most sokkal jobb mint az előbb. Talán mert most nem fáj annyira. Fáj, de közben valahogyan elsuhan ez az érzés. A szívemen valami sokkal nagyobb sebet ütött.
A szemeim kiszáradtak, most akármennyire is akarnék, sehogyse tudok sírni. A szememben teljesen megváltozott a világ. Megváltozott Tom, a srác, akit most valamiért rettenetesen gyűlölök. De akit mindennél jobban utálok, az én magam vagyok.

-Nem, csak tudod ez bonyolult.
-Nem kell beszélned róla ha nem akarsz.
-Nem az hogy nem akarok, csak nem tudom hogyan mondjam. Nem igazán tudom hogy kezdjem.
-Értem. Vagy is, nem egészen értem.
-Hhh, a gond csak az hogy én se nagyon tudom hogy mi van. Azt hiszem, anya összejött egy tök idegen csávóval.
-És milyen, szimpatikus alak?
-Hhm, nem, nem igazán.
-Oh, bunkó?
-Nem, egy tök normális alak, ráadásul jól öltözött úriember, és velem is nagyon kedves. Csak annyira elborzaszt ha együtt látom őket. Fura ez az egész. Tomnak nem mertem elmondani.
-Nem merted? Ehhez neki mi köze van?
-Semmi.
-Akkor?
-Csak, nem is tudom, valamiért neked könnyebb elmondani az ilyeneket mert,..
-Mert?
-Nem is tudom.
Pár pillanatnyi néma csönd, semelyikünk nem szól egy szót sem.
-Mert én már korábban is átélhettem ilyet?
-Hhááát... -Hezitálok.
Az előttem ülő elhalkul, arca kissé komor hangulatúvá válik. Elnéz, csak bámul ki a sötét éjszakába. Nem zavarja hogy ilyenkor nyitottam rá. Kedves és megértő, pedig egy tuskó vagyok.
-Sajnálom, nem úgy értettem.
-Nem baj, nem baj ha úgy értetted. Csak.. kicsit elszomorít.
-Bocsánat.
-Semmi gond. Ilyen az élet, van aki kicsit többet kapott a rosszból, de ez nem jelenti feltétlenül azt hogy szar az élet. Ugye? -Fordul felém ekkor, az arca bánatos, megrémülök. Errem ost válaszolnom kéne? Nem tudom, nem igazán vagyok olyan rossz helyzetben, úgy vélem.
-Hát ez... ez attól függ.
-Mitől? -Érdeklődik, a búskomor tekintet eltűnt, helyére kíváncsiság telepedett.
-Attól hogy hogyan fogod fel az egészet. -Válaszolok neki, amire mind a ketten megdöbbenünk. Talán kezdek megkomolyodni?- Ha úgy állsz hozzá hogy szar az egész, ennél rosszabb már nem is lehetne, akkor elhiteted magaddal hogy ez igaz, és hogy van ok a sírásra. Viszont ha azt mondod hogy nem érdekel, én ettől még jól fogom, vagy legalább is megpróbálom jól érezni magam, akkor talán változik egy kicsit a helyzet.
Mind a ketten elhalkultunk, egy darabig néztük egymást, értetlen arckifejezéssel, aztán egyszerre fordultunk a sötét éjszaka kietlen tájába. A hangulat ugyan komor volt és ilyesztő, mégsem ragadott magával minket. Úgy éreztem hogy érti amire gondolok, és hogy nem kell többet mondanom.
-Hm, igaz. -Válaszolt helyeslően, amire elmosolyogtam magam, jól esett az egyetértése. Sok mindenben különbözk a véleményünk, de ez most kivétel volt.

Végül nem sikerült összegyűjtenünk a pénzt. Hiába tűztük ki a célt, de azért megpróbáljuk a jövő évre összekaparni. Most nem sikerült, de legközelebb jobban teperünk érte. Azért elég sokat találkoztunk. És nem csak mi ketten, hanem hárman is gyakran jöttünk össze. Végül az egész nyaram egy káosszá változott.

-Mondd, te már érezted úgy, hogy ami után fursz, az elérhetetlen a számodra? Hogy hiába kapsz utána nem éred el, és talán soha nem lehet a tiéd.
-Azt hiszem igen.
Tommal. Úgy tűnt ez a válasz hangzik el mindkettőnk fejében.

***

Az ajtó előtt állok, a kinti világot a nyár forrósága önti el, de itt bent a lépcsőházban egész kellemes idő van. Kezem a kilincs felé emelkedik, de mozdulatomat megzavarja egy vérfagyasztó sikoly. Ez a ház mindig csendes, és olyan kihaltnak tűnik. Még sosem láttam itt mást Lizen kívül, aki itt élne. Ez ma sem változott smemit. Egy árva lélek se volt a folyosón. Nem hallják az ijesztő hangokat? Elhessegettem a rossz gondolatokat, és inkább próbáltam arra fogni hogy biztosan nagyon megörült valaminek, talán kicsit részeg is, az is lehet hogy épp a kellős közepén van a dolgoknak. Talán nem kéne zavarnom. Majd egy hangos csattanás. Mintha összetörtek volna valamit. Egy üveget, vagy ilyesmit. A törést követően ismételt sikoly, kisebb nyögés, az arcom teljesen vörössé változott, már épp elemeltem a kezemet amikor egy kiáltást hallottam.
-Ne!!!
Liz hangja mint egy sziréna visítása, úgy ütötte meg a fülemet. Ez azonban nem egy boldog ellentmondás volt.
Rémülten fordulok vissza az ajtóhoz, ahonnan egyre ilyesztőbb hangok szűrődnek ki a folyosóra. Ebben a pillanatban már nem volt se meleg, se hideg, vérfagyasztó volt az idő. Libabőrös lettem.
Óvatosan lenyomom a kilincset, kinyitom az ajtót. A szoba teljesen üres, már majdnem eltántorodom és meghátrálok, de ismét egy hangos sikoly, ami a fürdőszobából ered. Óvakodó léptekkel közelítem meg a helyiséget, és ami a szemem elé tárul elborzaszt. Egy ismeretlen férfit látok magam előtt. Arca teljesen vörös, elködösült. A zuhanyfüggöny félig lerángatva, Beth rátámaszkodik a kád oldalára, közben hatalmas ütést mérnek az arcára, ami már amúgy is kisebesedett. Ajkai közül nem jön ki más, csak egy csendes nyögés, ábrázata nem mutat félelmet, nem is sír, egy csepp könny sem csordult le az arcán. Olyan, mintha már halott lenne. A szemei semmit sem tükröznek. Mintha csak csendesen tűrné hogy agyonverik. Úgy tűnik egy teljesen más világban jár, elkalandozva, a múlt emlékeit felidézve.
Megdermedve állok előttük, a két ember előtt, akik észre sem veszik a jelenlétemet, mintha szellem volnék. A férfi biztosan nem lát, Liz talán csak nem akar észrevenni. Rémülten szemlélem az elémtáruló látványt, úgy érzem a szívem majd kiszakad a helyéről, a szemeim kidüllednek, a testem megfagyott, olyan vagyok mint egy szikla, mozdulni se tudok. A hosszasnak tűnő várakozás után elkiabálom magam. Torkomból éles üvöltés zúdul ki a számon.
-Elééég!!!
A világ ismét a normális ütemben halad, sőt egyre gyorsabban történnek az események, a középkorú férfi abbahagyja eddigi "tevékenységét", komor tekintetét rámszegezi és rohamosan közeledik felém. Az én testem azonban még mindig oda van cövökölve a padlóhoz, nem tudok megmozdulni, nem tudok parancsolni a testemnek. A háttérben Liz föleszmél, sebes arcát felémfordítja, szemei lassan nyílnak ki, nehezen terelődik rám a figyelme. Egy darabig néz, aztán szemei kikerekednek, pupillája kitágul.
A férfi erős kezeivel megmarkolja a karomat, úgy érzem könnyűszerrel össze is roppanthatná vékony csontjaimat. Csak most látom villámló szemeit, amit eddig arcába lógó tincsei takartak el. Nem is lehet olyan idős, talán 30 éves, arca most mégis eltorzult, vörösös-barnás, amit belep a szúrós borostája, szemei eresek, olyan mintha sírt volna. Szájából tömény alkohol bűze árad ki és lepi be az egész légkört. Azt hiszem sosem fogom szeretni a bort.
A férfi kiabál valamit, de nem értem tisztán, nyála ráfröccsen arcomra, most mégsem érzek undort, sokkal inkább elfoglal a gondoalt, hogy most vajon mi fog történni, homlokomon kétségbeesett ráncok keletkeznek, próbálok hátrálni, a lábaim még csak most tértek észhez, de már késő, nem tudok szabadulni a férfi ráncigáló karjai közül, leesik a szemüvegem, ismét lelassul az idő, a hajamata karomhoz szorítva rángat az idegen, fáj, észrevétlenül tépi a tincseket, de ezzel most nem igazán törődöm. A szemüveg enyhe koppanással ér földet, próbálok hátrálni, kiszabadítani magamat a fogságból de nem megy, ekkor elenged a férfi és arcon csap. Talán az volt a mázlim hogy nem ököllel ütött. Hátrazúdulok, majdhogy nem elesek, de megkapaszkodom a mögöttem lévő székben. Igyekszem erőt engedni remegő ujjaimba, de nem megy, úgy érzem teljesen elgyengültem és mindjárt itt esek össze. Ebben a pillanatban hatalmasat csattan egy üveg a férfi tarkóján. Szilánkok hullanak a földre, az ember előredől és puffan egyet a padlón. Nyakába beleállt egy-két szilánk, nem túl mélyen, de vérző sebet ejtett. Liz kezében van az üveg másik fele, ujjai közül neki is vörös folyadék csordogál le a földre. A lány nagyokat lélegzik, a teste erőtlen, kiesik kezéből az üveg nyaka, majd ő is a földrerogy, nem törődik sebes térdeivel. Testét mindenhol foltok borítják, véraláfutások, van ahol felhasadt a bőre, és szabadonengedte a duzzadó vérpatakot.
-M-meghalt?
-Nem. Csak elkábult. -Nyögi halkan, arca véres kezeit bámulja, tündöklő haja leér egészen a földig.
Odasietek hozzá, ő elfekszik a földön.
-Jól vagy?
Nem válaszol. Nem csoda, ez egy hülye kérdés volt.
-Menjünk innen.
-És vele, mi legyen?
-Fogd meg a lábát! -Terpeszkedik fel, teljesen elképedek.
-M-mi?
-Csak fogd meg!
Fölemeli a férfit a karjainál, én engedelmeskedek neki és kivisszük a lakásból. Bezárja maga után az ajtót, lehurcoljuk a lépcsőházban és kirakjuk az ajtó elé.
-Menjünk.

Szerző: ☺Alice☺ | 2013. július 3.